Verók Istvánék közleménye:
Orvtámadás a demokratikus intézményrendszer ellen
A 2002 óta ellenzékben lévő pártok azzal, hogy politikai nyomás alá helyezték az ügyészséget, elérték, hogy az Andrássy út 47. számú ingatlan elidegenítése ügyében a testületi ülésen igennel szavazó képviselőket gyanúsítottként idézzék be és hallgassák ki rendőrségi eljárás keretében.
Az ingatlant a VI. kerületi Képviselő-testület 2004. júniusában hozott döntésével elidegenítette nettó
Terézváros olyan megoldást keresett, amely nem adósítja el évtizedekre a kerület költségvetését és egyben az előírt fejlesztések is megvalósulnak. Másképpen fogalmazva: a milliárdos kiadás helyett százmilliós bevétel az eredménye a lépésnek. Az értékesítés az érvényben lévő egyébként a FIDESZ-KDNP vezette képviselő-testület által megalkotott szabályozás szerint közvetlenül, pályáztatás nélkül zajlott le.
A képviselők politikai felelősséggel tartoznak választóiknak, a képviselő-testületi üléseken leadott szavazataik miatt büntetőeljárás alá vonni őket nem lehet. Ráadásul nem idegen vagyonról, hanem tulajdonosi testületként a kerület, az önkormányzat saját vagyonáról döntöttek.
A képviselők leadott szavazatai miatt indult büntetőeljárást, mint a demokratikus intézményrendszer elleni cinikus orvtámadást, a VI. kerületi Önkormányzat vezetése határozottan és felháborodással visszautasítja, mert ez a megfélemlítési eljárás beláthatatlan következményekkel fenyegeti a képviseleti demokrácia intézményrendszerét. Jogaink védelmére haladéktalanul az Alkotmánybírósághoz fordulunk annak érdekében, hogy az a teljesen megalapozatlan büntetőeljárás alkotmányellenességét megállapítsa.
Budapest, 2009. január
Terézváros vezetése